*Az invázió utáni jegyzetek*

I. Fejezet

1. bejegyzés - Az élőhalottak inváziója után 3 nappal

...én Thrall, az ork horda vezére szerencsére megmenekültem Archimonde nagyúr elől a Jaine-től kapott teleportgyűrű segítségével. Hmm... örökké hálás leszek ennek a furcsa és kedves teremtésnek. Most végre szabad a népem! Szegény bajtársaim... szegény hordám: végre ennyi szenvedés után most újra megízlelhetik a szabadság finom ízét. Bár sokan elestek a hordából - Isten nyugosztalja őket-, de azt hiszem megért ennyi küzdelmet a szabadság.

Ma reggel korán útnak indultam, hogy megkeressem, s újraegyesítsem a hordám maradékát. Szinte mindenhol csak pusztulást láttam. A földből rothadó bűz áradt szerte széjjel, sok fa lombja elernyedt, s ama gyönyörű erdei avar nagy része már csak egy egyszerű rothadt, göcsörtös föld. Már meneteltem körülbelül egy órája, mire kiértem az erdőnek eme rothadt részéből. Ezt követően csak pár lépést tettem, amikor Ashenvale sűrű növésű fái között megpillantottam egy ork építményhez hasonló épületet. Fogtam magam és közelebb mentem... mikor már elég közel értem, akkor döbbentem rá, hogy egy ork rejtekhelyre bukkantam, ami elég rozoga állapotban volt. Nagyon megörültem... szétnéztem az épület körül, s sehol senki. Elszomorodtam, hogy életnek semmi nyomát nem láttam. Végső elkeseredésemben benéztem az ork rejtekhely egy eleddig rejtett ablakán. Jól szemügyre vettem, ami odabent volt, s láttam, hogy az élőhalottak igazán alapos munkát végeztek. Szétnéztem még egyszer az épület belsejében, s akkor észrevettem az egyik sarokban valami zöldes színű mozgó árnyalatot. Gyorsan odasiettem a bejárathoz, majd... bementem az épületbe kissé szorongott állapotban. Körülnéztem, s láttam, hogy belül sem néz ki jobban az épület, mint kívül. Viszont ugyanazon a helyen láttam a zöldes árnyalatot. Közelebb mentem hát... döbbenten vettem észre, hogy az a zöldes árnyalat egy zöldbőrű alak, aki meglehetősen remegett - gondolom, hogy a félelemtől -, majd mikor megláttam vörösesen izzó szemeit reám bámulva, örömmel vettem tudomásul, hogy népem egyik tagjára bukkantam. Közelebb léptem remegő bajtársamhoz, majd megszólítottam: - Ki vagy te?- az alak nem válaszolt. Még közelebb léptem hozzá, majd ismét megszólítottam:
- Ki vagy te?
-Éééén-Thrall hadvezér-Sumovin va...va...va...vagyok. Eeegy szolga, meeely a hordádból való.
- És mitől félsz ennyire Sumovin? Már vége az élőhalott inváziónak.
- Tudom hadvezér. De én -tudja- tegnap különös hangra lettem figyelmes, mely azt mondta, és most szó szerint idézem: "Még visszatérnek az élőhalottak Sumovin, s ezúttal nem hagyjuk ennyiben, s ezt add át néped többi tagjának is: soha nem adjuk fel!".
- Hmm... különös... eléggé különös ez Sumovin. Ezek az élőhalottak elpusztíthatatlanok? Számomra hihetetlen, hogy még most sincs vége.
- Pedig higgye el nekem hadvezér.
- Sumovin megkérlek téged, hogy csatlakozz hozzám. Örömmel venném társaságod. Tudod... újra megpróbálom egyesíteni maradék erőinket.
- Ez esetben Thrall hadvezér... én, Sumovin ork szolga csatlakozom hozzád.
- Köszönöm Sumovin. Akkor hát... induljunk!

Meneteltem már egy ideje Sumovin társaságában, amikor megláttam egy tisztást az erdőben. Mondtam hát a társamnak, hogy telepedjünk itt le. Ő szó nélkül engedelmeskedett. Felépítettük a sátrakat, tüzet gyújtottunk, majd elvonultunk sátrainkba. Úgy éjfél körül járt az óra, amikor...

2. bejegyzés - Különös hangok

...amikor furcsa zajok harsogtak bele az éjszakába. Gyorsan kibújtam sátramból, és mikor kiértem, már Sumovin sátra nem volt sehol. Aggódni kezdtem, mert a zajok egyre hangosabban hallatszottak. Mintha egy árnyalakot láttam volna a fák között, de mire jobban szemügyre vehettem volna, az árnyalak felszívódott ezzel a kiáltással: "Thrall!".

Mikor végre csendesedni kezdtek a zajok elindultam Sumovint keresni a sötét erdőben. Bevallom őszintén -én Thrall hadvezér- azért kissé berezeltem. Elindultam hát észak felé, és mikor mentem kb. 500m-t, akkor láttam magam előtt egy folyót, a folyó partján pedig Sumovint feküdni. Odaléptem hozzá, majd megráztam őt. Ő felébredt, majd így szólt:
- Mi a baj, hadvezér?
- Hogy kerültél ide Sumovin?
- Tudod, én már megszoktam, hogy szabad ég alatt alszom.
- De miért épp a folyóparton alszol?
- Az éjszaka megszomjaztam, ezért elindultam vizet keresni. Mikor ezt a folyót megtaláltam, ittam a vizéből. Mivel ez a friss víz nagyon jól esett, rögtön álom jött a szememre, s elaludtam. Elnézésedet kérem, Thrall!
- Semmi baj Sumovin. De te nem hallottad az iménti morajlást?
- Morajlást? ...nem, nem hallottam semmit.
- Én hallottam Sumovin, és mire kiértem a sátramból, a te sátrad nem volt sehol, ezért egy kicsit megijedtem.
- Amint látod hadvezér én jól vagyok. De hát mi lehetett az amit hallottál?
- Nem tudom Sumovin, de nagyon különös... nagyon is különös.

3. bejegyzés - Vajákos és a harcosok (Az invázió utáni 4.nap)

A különös éjszaka után Sumovin és én útra keltünk, hogy további ork tagokat keressünk. Már mentünk egy ideje, amikor megláttuk a kiutat Ashenvale erdejéből. Egy hatalmas tisztásra értünk, ami aztán egy szűk ösvénybe torkollott. Körülnéztünk, majd mivel más kiutat nem láttunk ebből a bozótos erdőből, elindultunk hát az ösvényen.

Kb. 2 órája mehettünk a sötét útszakaszon, amikor hirtelen a fák közül előugrott két hatalmas... Troll:
- Lok Tar Ogar!
- Vigyázz hadvezér! Mögö...Áááá...
- Sumovin!!!!!!! ....ezért meghalsz te rohadt Troll!
- (Troll): Meghalsz te mocskos betolakodó!! Harc...uaooo.
- Ez váratlanul ért, a fenébe is. Megöltem a 2 dögöt, de Sumovin... Sumovin!!!
- Sumovin válaszolj!!! Sumovin!!
- Hadvezér. Ez az alávaló súlyosan megsebesítette a lábam. Érzem, hogy itt a vég... áááá, ez nagyon fáj!
- Tarts ki barátom!

Csak néztem Sumovin súlyos sebét, s láttam hogy jókora húscafat hiányzik a szerencsétlen lábából. Tudtam, hogyha a barátom nem kap sürgősen segítséget, akkor... meghal. De ekkor váratlanul a sűrűből előlépett egy köpönyeges alak. Rámeresztette a szemeit, és bámult, majd egy kis idő után megszólított:
- Thrall hadvezér... ugyebár?
- Igen, én vagyok. De te ki vagy?
- Én hadvezér egy Troll vajákos vagyok a hordából!
- Ez nagyszerű!! Akkor segíts kérlek! A barátom súlyos sebet kapott.
- Értem. Állj hátrébb hadvezér.
- Mire készülsz vajákos? Avass be, kérlek.
- Egy gyógyító pálcát varázsolok a barátodra, mely segít neki felépülni. Időbe fog telni, de majd meggyógyul.
- Rendben Vajákos. Akkor láss hozzá!
- Muskla; Muskla; Avala. ... készen vagyok 2 nap és a barátod felépül kedves Thrall. - Köszönöm Vajákos.

Most már hárman voltunk. Sumovin a varázslat hatására kezdte jobban érezni magát, bár járni még nem tudott, hiszen a seb nagyon súlyos volt. A Vajákos hamar elnyerte bizalmam, s hamar barátok lettünk. Mivel a hátamon kellett cipelnem igen súlyos barátom, ezért lassabban haladtunk. Mire végre kiértünk ebből a szűk ösvényből, már az este is elérkezett. Mivel táborverésre alkalmas helyet nem találtunk, ahol a sátrat felverhettünk volna, ezért ma a földön kellett aludnunk. Ezen az éjszakán megint különös hangokat hallottam. És a hangok megint csak éjfélkor hangzottak fel. De most a vajákos is hallott mindent. A zajok egy idő után ugyanúgy hangosabban harsogtak, a földből bűz szivárgott, s a vajákos valami furcsa erőt érzett maga körül. De az árny most nem jelent meg, nem úgy mint tegnap. Csak hangokat hallottunk. Kora reggel felébredtünk, megreggeliztünk a sűrű növényzet gombáiból (jobbat nem találtunk), és már útnak is eredtünk. Meneteltünk már egy ideje, amikor a vajákos hirtelen megállt. Kérdeztem hát tőle:
- Mi a baj Vajákos?
- Oh, nagy hadvezír... hangokat hallok abból az irányból. A vajákos dél-nyugat felé mutatott remegő ujjával.
- És nem tudnád megállapítani, hogy kik lehetnek a hangok tulajdonosai?
- Sajnos nem. Messzi van a forrása az biztos.
- Érzel veszélyre utaló jelet?
- Nem, semmit hadvezír. Ha meg akarsz kérdezni... szerintem induljunk el a hang forrása felé. - Értem. Induljunk! ... Sumovin! Fel tudsz állni?
- Megpróbálom uram.
Sumovinnak sikerült felállnia, de még gyengének bizonyult, és mivel eléggé imbolygott, ezért odasiettem hozzá, nehogy elessen.
- Sumovin! Tudsz járni?
- Hmm... sajnos nem. Nagyon sajnálom, de sehogy sem megy. Még mindig iszonyúan fáj. Hagyjatok itt, menjetek nélkülem!
- Szó sem lehet róla barátom. Inkább viszlek a hátamon, mintsem itt hagyjalak eme kiszámíthatatlan sűrűben.
Elindultunk hát a hang forrása felé. Már meneteltünk egy ideje, amikor a vajákos ismét megállt.
- Most már nagyon közel vagyunk a hangokhoz.
- Igen vajákos. Most már én is hallom.
- Én is -nyögött fel Sumovin.

Továbbmentünk. Már a Nap is lemenőben volt, amikor végre elértük a hangok forrását. Megdöbbenve, és boldogan vettem észre, hogy három hordabeli harcos ül egy szép rakás tűznél, és vaddisznót sütnek. A három harcos, mikor meghallották lépteinket rögtön fegyvereikhez kaptak és már harcba is álltak volna, hogyha a megdöbbenés úrrá nem lett volna rajtuk. Majd egy kis idő után így szólt a harcos:
- Thrall? Az meg hogy lehet, hogy te élsz? Azt hittük meghaltál.
- Így is történt volna, de szerencsére jókor használtam a Jaine-től kapott teleportgyűrűt, és így sikerült megmenekülnöm Archimonde nagyúr elől. De ti hogy kerültök ide? És egyáltalán kik vagytok?
- Én Termin vagyok, az ork horda legidősebb harcosa. Ők a két legjobb barátom Luvoa és Glasan: szintén az ork horda harcosai.
- Ennek örülök. Sokat hallottam már rólad Termin. Hallottam, hogy nagyszerű harcos vagy, s már számos csatát túléltél. Ezért kérlek szépen titeket, hogy csatlakozzatok hozzánk!

Persze a három harcos szó nélkül beleegyezett, hogy szerény kis társaságunkban tengessék napjaikat. És mivel örültünk a találkozásnak, ünneplés képen mulatozásba kezdtünk. A vaddisznó ízletes csemege volt, és mellé a finom bor sem hiányozhatott. Annyira belefeledkeztünk a mulatozásba, hogy észre sem vettük, hogy éjfél felé közeledett az óra. Én és a vajákos sejtettük, hogy ezen az éjszakán is különös hangoknak lehetünk majd tanúi. ... És igen, valóban így történt. Éjfélkor megint bűz áradt a földből, megint furcsa, fülsüketítő zajok harsogtak az amúgy csendes erdőből. De ez az éjszaka különbözött a többitől. Az az árny megint csak megjelent, de most már nemcsak én láttam, hanem a társaim is. Az alakját nem tudtuk kivenni, de valamiben mesterkedett. Körös-körül forgott, amikor egyszer csak úgy hirtelen a semmiből előjött négy igen csak megtermett csontvázharcos, és két lélek.
- Lok Tar Ogar harcosaim! -ordítottam.
Miközben Termin és Glasan levágott két csontvázharcost, addig a vajákos a lelkekkel volt elfoglalva, én és Sumovin pedig még két csontvázharcossal. Luvoa megpróbált segíteni, ám a vajákos hatalma alól kibúvó lélek beleszállt a segíteni próbáló harcos testébe, s az ork rögtön ellenünk fordította csatabárdját. Termin rögtön felordított:
- Luvoa!! Ne!
Megölte szerencsétlenül járt barátját. Eközben én és a vajákos, valamint Termin is végzett ellenfelével, s mindannyian néztük elesett bajtársunkat. Ekkor váratlanul kiszállt a lélek a halott testből, és a vajákosra bámul, majd elindult felé. A vajákos gyorsan mormolt valamit, aminek hatására a lélek felordított, majd szertefoszlott. Ekkor kaptam csak észbe, hogy mi van a körös-körül forgó árnnyal. De mire odanéztem, már nem láttam semmit. Csak egy kacajt hallottunk, ami lassan elcsitult.

Ez az éjszaka nagyon kemény éjszaka volt. Fájdalmas búcsút vettünk elesett társunktól, és aztán nyugovóra tértünk. De valahogy nem jött álom a szememre. Egyre csak a különös árnyra gondoltam...

4. bejegyzés - A könyv

Ezen az éjszakán szinte semmit sem aludtam. Nagyon fáradt voltam. Mikor megszabadítottam szemeimet a fáradság igencsak szemhúzó érzésétől, csodálkozva vettem észre, hogy az esti csatázásnak semmi nyoma. Csak halott barátunk teste hevert Ashenvale zöld pázsitjában. Vérnek semmi nyomát nem láttam.

Közösen elhatároztuk, hogy nem hagyhatjuk halott társunk testét csak úgy a fűben heverve. Ezért elkezdtünk ásni a kezünkkel egy gödröt a puha földbe. Ahogy egyre csak ástuk a lyukat, egyre keményebbé vált a föld. És egyszer csak a kezem beleakadt egy piros valamibe. Gyorsan lesepertem róla a földet, és akkor vettem észre, hogy az amit a kezemben tartok, egy igen súlyos könyvféleség. Ránéztem a vajákosra, és láttam hogy ráncos ajkai mosolyra szélesednek. Majd közölte velem, hogy megtaláltam a vajákosok mágikus kódex-ét. Majd elmesélt egy rövid történetet:

"Réges régen mi vajákosok egy nagyobb közösségben éltünk. Vezérünk, Rusan, nagyon öreg vajákos mester volt, aki elhatározta, hogy létrehoz egy olyan könyvecskét, amiben tárolja az összes olyan varázsigét, amit ismertek, valamint ezek leírását, és hogy mire használhatók. Ezt a könyvet egy kőből faragott oszlopra helyezték, és mágikus varázslattal látták el. Kb. 1000 évvel később egy gonosz varázsló megfejtette a mágia kulcsát, és ellopta ez igencsak értékes könyvet. A legenda szerint egy erdőben élt, amikor a hirtelen halál eljött érte. Máig sem tudni, hogy miben, és hogyan halt meg."

E történet hallatán kicsit elgondolkoztam a könyv fontosságáról, és hogy mennyit érhet ez a vajákosnak, ezért átnyújtottam neki. Ő megköszönte, majd fellapozta. Addig mi Luvoa testét belehelyeztük a gödörbe, majd fájdalmas búcsút véve betemettük, és egy fatörzset helyeztünk a kupacra ezzel a felirattal: "A legbátrabb harcos, Luvoa emlékére". Látva Termint és Glasant megbizonyosodtam róla, hogy ők valóban jó barátok lehettek. A vajákos elrakta batyujába a könyvet, majd lassan továbbindultunk.

Már sok ideje meneteltünk, de semmit sem találtunk. Az erdő egyre ritkult, s a növényzet sem volt már olyan dús. Ebből arra következtettem, hogy nincs már messze Kalimdor. Nem telt bele egy óra, és szemtanúja lehettünk, hogy miként nyeli el a nap eleddig uralkodó fénysugarait a bennem rossz érzéseket keltő sötétség.

5. bejegyzés - Az Árny

Mivel sötétségben nem olyan jól tudtunk tájékozódni, ezért tábort vertünk, ettünk a tegnapi megmaradt vaddisznóhúsból, ittunk az ízletes erdei borból, majd nyugovóra tértünk.

Mivelhogy mindenki iszonyatosan fáradt és kimerült volt, ezért hamar elaludtak társaim. Egyedül én maradtam fent még egy kicsit. Majd gondolataimban elmerülve álomra engedtem megfáradt szemeimet. Javában aludtam, mikor egy meglehetősen rideg hangzású hangot hallottam, mely megszólított a saját nevemen:
- Thrall!
Végigfutott a hátamon a hideg, mikor újra meghallottam:
- Thrall! Gyere, és nézz szembe a saját haláloddal!
Valami erőt éreztem magam körül, ami arra késztetett, hogy kimenjek. Mikor kiértem azt az árnyat láttam magam előtt, aki már napok óta nem hagyott nyugodt éjszakát nekünk. De most már tisztán láttam magam előtt az alakot, akinek igazán rémisztő külseje volt. Majd ismét megszólalt:
- Gyere Thrall! Elérkezett a halálod órája!
A szívem hevesen vert, a lábaim a földbe gyökereztek. Erőt vettem magamon, majd megkérdeztem:
- Mit akarsz? És egyáltalán ki vagy te?
- Hogy mit akarok? Még mindig nem világos? A halálod akarom Thrall, és meg is szerzem. A szemem előtt fogsz elporladni, és az egész szánalmas fajod is erre a sorsa jut. Hmm... szóval a nevemre vagy kíváncsi. Hát tessék.
A nevem...