A Királyi Gárda hivatalos honlapja.
Távolrév
 
Time
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Királyi Gárda
 
Navigátor
 
[Gárdacsarnok]
[Gárdacsarnok] : Krog Rotsblok

Krog Rotsblok

  2004.09.28. 23:48

Krog Rotsblok

A távoli Ötbánya területén született. Szülei mindketten mithrill bányászattal foglalkoztak. Gyerekkorában gyakran ment le a bányába segíteni szüleinek. Testvérei nem voltak így, gyakran előfordult, hogy egész nap a bányában dolgoztak, e közben sokat erősödött. Szabadidejében sokat foglalkozott a kedvenc csatabárdja forgatásával, amit még a nagyapjától örökölt. Mikor már megunta a bányászatott és elég jól használta már a fegyverét, kalandozásra adta a fejét. Úgy döntött Távolrévbe megy, szerencsét próbálni. Hosszú útja során sokat tanult. Nem egyszer fordult elő, hogy banditák támadták meg és meg kellett védenie magát. Egyszer nagy zajra ébredt, és azt látta, hogy egy tolvaj éppen a fegyverét lopja el. Mikor a tolvaj észrevette az ébredező törpét futni kezdett, de Krog nem tudta utolérni, ekkor megfogadta, hogy visszaszerzi a csatabárdját és nem hagyja annyiban a dolgot. Több nap telt el a lopás otta amikorra végülis Távolrévbe ért. Belépve Távolrév kapuin megpillantotta a tolvajt, és egy hatalmas ütéssel a leterítette. Mikor megszerezte fegyverét a tolvajt a börtönbe vitte és átadta az őröknek. Azok meglepődtek mikor látták, hogy Krog elkapta a körözött bűnözőt és beajánlották Királyi Gárda vezérénél. Krog így becsatlakozott a Gárdához és felesküdött a Gárdára. Azóta a Gárdában szolgál mint király egyik legjobb védelmezője.

 
Egyéb
 
Linkek
 
Egyéb Linkek
 
Vendégkönyv
 
Kalandozók
Indulás: 2004-06-14
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.