Marietta Lenhorr
2004.06.14. 22:20
Marietta Lenhorr
Marietta szülei igen nehéz körülmények között élő parasztok voltak. Lányuk szépségére hamar felfigyeltek és mivel Ő volt a 7-ik gyerek a családban igyekeztek ezt az isteni adottságot kiaknázni. A szülei a megélhetésük miatt és a másik két gyermekük betegsége miatt eladták Mariettát a földesúrnak, aki már sokszor nézegette az egyre formásodó lányt.
Különféle orgiákon és afféle úri mulatságokon mutogatta legujabb szerzeményét a kéjenc földesúr, majd mikor ráunt eladta egy rabszolgakereskedőnek aki az egyik kuplerájban értékesítette addigra teljes szépségében pompázó portékáját.
Mariettát ott tanították ki a mesterség alapjaira, de sok ujat nem tudtak mutatni neki mert a földesúrnál és a rabszolgakereskedő mellett igen sok ezirányú tapasztalatra tett szert. Elég sok kuncsaft után kifogott egy gazdag grófot aki beleszeretett és kiváltotta a kuplerájból. A gróf tanittatta és kiművelte a lányt, a saját kedvtelésére meg azzal a titkos tervvel hogy feleségül veszi a családja akarata ellenére is ha ugy adja be hogy Marietta egy elrabolt úrinő. A terv nem jött be és igy elszakadtak egymástól, azaz a gróf családja igen tetemes összeget ajánlott fel Mariettának ha az éjszaka leple alatt eltünik a városból. A lány élt a lehetőséggel, hisz nem szerette a grófot csak épp fényűző körülmények között és egy meberrel folytatta a "mesterségét", de igy szabad lehett végre és alaptőkéje is adott volt. Elég ügyesen forgatta a pénzt de igy is hol fent hol meg lent volt az élet viharában. Ha épp pénzszűkében volt vagy valamit el akart érni akkor mindíg visszatért a régi énjéhez ami lassan már beléivódott és igazi profivá vált a "szakmájában" a férfinép örömére és a vagyona gyarapítására.
Távolrévben se csinálta másként, de annó Nytt hívására elvállata a Fogadó vezetését és itt új élet kezdődött számára.
|